TM-PEOPLE INTERNATIONAL KFT.

Big Image

Cégünk 2009-ben alakult, reklám- és PR-tevékenységgel, humánerőforrás-kölcsönzéssel, rendezvényszervezéssel és informatikai szaktanácsadói részleggel, amelyek mindegyikében magasan képzett, tapasztalt szerbiai és magyarországi szakemberek tevékenykednek. A TM People International alaptevékenységei mellett fontos feladatának tekinti Szerbia és Magyarország kommunikációjának elősegítését és a két ország egymás közötti kapcsolatainak elmélyítését, hiszen alapelvünk is az: Együtt a sikerért!

REKLÁM- ÉS PR-TEVÉKENYSÉG

Big Image

A sikerhez arc kell: a siker arca. Mi segítünk Önnek és cégének kialakítani a legmegfelelőbb arculatot, hogy termékeinek bevezetése, népszerűsítése egyetlen percig se okozzon fejtörést. Reklámjaink, marketingstratégiáink hatékonysága abban áll, hogy tartalmazzák mindazt, amit megrendelőink közölni szeretnének – továbbépítve az újító szellemiség, a kreatív megoldások, a tudatos kommunikáció és stratégiakialakítás eszközeinek minden részletre kiterjedő alkalmazásával. Az eredeti ötlet, a tudatos építkezés és a kreatív kivitelezés együttesen mindig eléri célját. Partnereink elégedett arca pedig az igazi siker arca.

HUMÁNERŐFORRÁS-KÖLCSÖNZÉS

Big Image

Humánerőforrás-kölcsönző részlegünk alaptevékenységei között szerepel a válogatott hostessek, magas szintű nyelvtudással rendelkező tolmácsok, szimultán fordítók biztosítása, illetve bemondók, műsorvezetők és igényes, színvonalas produkciókat bemutató művészek közvetítése. Fordítóink és tolmácsaink felkészültsége a legkülönbözőbb nyelvviszonylatokra is kiterjed, a legfontosabb – a rólunk szóló bejegyzésben foglaltakkal összhangban – mégis a minél hatékonyabb szerb-magyar, illetve a magyar-szerb kommunikáció elősegítése. Cégünk az összes felsorolt közvetítői szegmensben rendkívül gazdag adatbázissal rendelkezik, amely természetesen a piaci igényekhez igazodva folyamatosan bővül. Szakértelem és odaadás – minden téren.

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS ÉS LEBONYOLÍTÁS

Big Image

A TM-People International rendezvényszervezői részlege vállalati rendezvények, konferenciák, tanácskozások, sajtótájékoztatók, fogadások, hivatalos ünnepségek részleges vagy teljes körű szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, a megrendelő igényeit ötvözve magasan képzett munkatársaink többéves rendezvényszervezői tapasztalataival. Mindemellett kommunikációs- és csapatépítő tréningeket is szervezünk neves szerbiai és magyarországi szakemberek bevonásával. A rendezvényszervezésben cégünket a fiatalos dinamizmus és az egyedülálló megoldások alkalmazása teszi kimagaslóvá. Ha biztosra akar menni, hívjon minket! A siker garantált!

INFORMATIKAI SZAKTANÁCSADÁS

Big Image

Informatikai szaktanácsadói részlegünk a modern idők kihívásai okozta problémák megoldásában hivatott segítséget nyújtani ügyfeleinknek a számítástechnika legkülönfélébb ágazataiban, illetve azok alkalmazási területein is. A TM-People International ezen részlegének szakmai hitelességét a mögöttünk álló kiemelt informatikai partnerünk, a nemzetközi szinten is elismert Jusoft Kft. garantálja.

Aktuális:

A siker arca: Szilágyi Csabának nap mint nap meg kell küzdenie a sikerért
Az Újvidéki Rádió A siker arca című műsorának huszonharmadik adásában Szilágyi Csaba, a harmadik olimpiájára készülő többszörös Európa- és világbajnoki érmes úszó beszélt a sikerről, valamint arról, ami mögötte van: pályafutásának kezdeteiről és legfontosabb állomásairól, a tanulmányairól, valamint azokról a célokról, amelyek ma is arra ösztönzik, hogy az életét a profi sportnak rendelje alá.
– A siker az, amiért dolgozunk mindannyian. Az a cél, amiért izzadunk, amiért eltűrjük azt, ha valami fáj, amiért hajlandóak vagyunk áldozatokat hozni. A siker élménye azonban sajnos igen ritkán adatik meg számunkra, hiszen az úszás egy olyan sportág, amely évente legfeljebb egy-két alkalommal ad lehetőséget arra, hogy az ember igazi sikerélményt éljen át, még akkor is, ha mindent maximálisan jól csinál, hiszen az úszás nem olyan sportág, mint mondjuk a tenisz, amelyben szinte minden héten van valamilyen verseny, hanem az úszásban csak az Európa-bajnokság, a világbajnokság és az olimpia az, ami igazán számít. Az úszás nem tekinthető populáris sportnak, különösen az országunkban nem, éppen ezért a legtöbben csak akkor hallanak róla, amikor valamilyen világverseny van, számunkra viszont az úszás minden egyes napot meghatároz, egy reggel hat órakor kezdődő aktivitást jelent, amely a napi több órás edzések mellett felöleli a kondícióedzéseket, a pszichológussal való találkozásokat, az étkezéseket és sok egyéb dolgot is, éppen ezért az egész életformánkat meghatározza, ugyanis szinte minden az úszás körül forog, kezdve attól, hogy mikor kelünk, egészen addig, hogy mikor fekszünk le – magyarázta Szilágyi Csaba, aki beszélt pályafutásának kezdeteiről és legmeghatározóbb momentumairól is. Hozzátette, a sportban elért sikerei mellett mindvégig kiemelt figyelmet szentelt a tanulmányainak is, hiszen nagyon fontosnak tartotta, hogy az úszás mellett az iskolában is jól teljesítsen, akárcsak a zeneiskolában vagy az angol nyelvből vett különórákon, amelyeknek most rendkívül sok hasznát veszi az utazásai során. Jelenleg végzős a Technológiai Egyetem biokémia szakán. Mint mondta, ezzel is szeretne példát mutatni a fiataloknak, hiszen rendkívül fontosnak tartja, hogy a gyermekek és a fiatalok életében mindig a tanulmányaik álljanak az első helyen, bármilyen tehetségesek is a sportban vagy bármi másban, hiszen a jövőjük szempontjából elsősorban ez az, ami meghatározó, mert az aktív sportolói pályafutás nem tart, nem tarthat örökké. A harmadik olimpiájára készülő kiváló úszó kifejtette, abban bízik, hogy a jövő évi riói olimpiáról is igen szép eredménnyel térhet majd haza.
A siker arca című rádióműsor, amelyet a Vajdasági RTV megbízásából a TM-People International Kft. gyárt, minden csütörtökön délután fél négytől hallható az Újvidéki Rádió hullámhosszain, a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en, az ismétlését pedig éjféltől kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.Tovább...

Részlegeink:

Reklám- és PR-tevékenység
–Termék- és projektmenedzsment
–Arculattervezés
–Marketingstratégia kialakítása és fejlesztése
A sikerhez arc kell: a siker arca. Mi segítünk Önnek és cégének kialakítani a legmegfelelőbb arculatot, hogy termékeinek bevezetése, népszerűsítése egyetlen percig se okozzon fejtörést. Reklámjaink, marketingstratégiáink hatékonysága abban áll, hogy tartalmazzák mindazt, amit megrendelőink közölni szeretnének – továbbépítve az újító szellemiség, a kreatív megoldások, a tudatos kommunikáció és stratégiakialakítás eszközeinek minden részletre kiterjedő alkalmazásával. Az eredeti ötlet, a tudatos építkezés és a kreatív kivitelezés együttesen mindig eléri célját. Partnereink elégedett arca pedig az igazi siker arca.
A termékpolitika és az annak gyakorlati megvalósítását szolgáló termékmenedzsment – a vállalkozás kínálatának összetettségétől függően – több szinten értelmezhető. Az egyedi termékekre vonatkozó termékmenedzsment feladata – a termékek kezelésén túl – a stratégiai folyamatok kidolgozása. Cégünk a termékmenedzsment stratégiai szempontok alapján történő kialakítása során figyelembe veszi a piacszegmentációt, a a termékek potenciális célpiacának meghatározást, illetve annak szükség szerinti módosítását, a termékdifferenciálást és egyéb tényezőket is, amelyek együttesen járulnak hozzá partnereink stratégiai flexibilitásának kialakításához, garantálva ezáltal a piaci sikereket.
Az arculattervezés az egységes cégmegjelenés kialakításához szükséges kreatív folyamat. A meggyőző látvány, a magával ragadó megjelenés fontossága megkérdőjelezhetetlen. A rosszul megválasztott arculati elemek miatt a potenciális üzleti partner, a megrendelő bizalma megrendülhet. Senki sem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz arculat miatt kialakult negatív kép befolyással legyen egy-egy számottevő döntés kimenetelére, illetve cégének megítélésére. A jó arculat kialakításával azonban bizalom ébreszthető és üzleti előny nyerhető. Keresse munkatársainkat, akik segítenek kialakítani Önnek a cégéhez illő, célcsoportjához és céljaihoz igazodó megjelenést, az egységes arculatot – az arculatot, ami garanciát jelent a sikerre!
A marketingstratégia elsődleges célja annak a meghatározása, hogy mely piacon, kinek, milyen terméket, milyen áron kíván értékesíteni a vállalkozás, milyen úton juttatja el áruját a vevőkhöz, vagy hogyan találkozik a szolgáltatását igénybevevő partnerekkel, illetve a teljes folyamatot milyen marketingkommunikációval fogja támogatni. A cégünk által felépített marketingstratégia magában foglalja a célpiac és célcsoport meghatározását, a termék, szolgáltatás vagy a vállalkozás, illetve az árak pozícionálását, a disztribúciós stratégia meghatározását és a kommunikációs stratégiák kialakítását is.

Humánerőforrás-kölcsönzés
–Hostess- és modellközvetítés
–Tolmácsok, fordítók biztosítása
–Produkciók és műsorvezetők közvetítése
Humánerőforrás-kölcsönző részlegünk alaptevékenységei között szerepel a válogatott hostessek, magas szintű nyelvtudással rendelkező tolmácsok, szimultán fordítók biztosítása, illetve bemondók, műsorvezetők és igényes, színvonalas produkciókat bemutató művészek közvetítése. Fordítóink és tolmácsaink felkészültsége a legkülönbözőbb nyelvviszonylatokra is kiterjed, a legfontosabb – a rólunk szóló bejegyzésben foglaltakkal összhangban – mégis a minél hatékonyabb szerb-magyar, illetve a magyar-szerb kommunikáció elősegítése. Cégünk az összes felsorolt közvetítői szegmensben rendkívül gazdag adatbázissal rendelkezik, amely természetesen a piaci igényekhez igazodva folyamatosan bővül. Szakértelem és odaadás – minden téren.
Humánerőforrás-kölcsönző részlegünk munkatársai – cégünk kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően – minden lehetséges elvárásnak eleget tesznek, sőt, esetenként partnereink legmagasabb elvárásait is felülmúlják, így például hossteseink – kiemelkedő esztétikai értékeik mellett – magas szintű idegennyelv-tudással és az egyes rendezvények profiljához igazodó szakmai felvértezettséggel is rendelkeznek, ami egyedülálló a hasonló tevékenységi körrel rendelkező cégek körében: szakértelem és odaadás – minden téren.
A TM-People International Kft. részlegeinek mindegyikében magasan képzett, tapasztalt szerbiai és magyarországi szakemberek tevékenykednek, akik tudásukat és tapasztalataikat latba vetve segítik partnereinket az érvényesülésben és sikeressé tételében. Fordítóink és tolmácsaink felkészültsége a legkülönbözőbb nyelvviszonylatokra is kiterjed, a legfontosabb – a rólunk szóló bejegyzésben foglaltakkal összhangban – mégis a minél hatékonyabb szerb-magyar, illetve a magyar-szerb kommunikáció elősegítése.
A TM-People International Kft. kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően a legkülönfélébb tematikájú produkciókat juttatja el Önhöz, az igényesség és a művészi érték jegyében. A színvonalas szórakoztatás mellett cégünk fontos feladatának tekinti a közéleti szerepvállalást, a kulturális tevékenységek támogatását is, így partnereink között amatőr és profi színművészek, ének- és zeneművészek sora van. Műsorvezetőink pedig az adott rendezvény profiljához igazodva, a legkiválóbb házigazdákként vezénylik le a legkülönfélébb rendezvényeket – akár több nyelven is.

Rendezvényszervezés és lebonyolítás
–Konferenciák, sajtótájékoztatók
–Hivatalos rendezvények, ünnepségek
–Kommunikációs és csapatépítő tréningek
A TM-People International rendezvényszervezői részlege vállalati rendezvények, konferenciák, tanácskozások, sajtótájékoztatók, fogadások, hivatalos ünnepségek részleges vagy teljes körű szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, a megrendelő igényeit ötvözve magasan képzett munkatársaink többéves rendezvényszervezői tapasztalataival. Mindemellett kommunikációs- és csapatépítő tréningeket is szervezünk neves szerbiai és magyarországi szakemberek bevonásával. A rendezvényszervezésben cégünket a fiatalos dinamizmus és az egyedülálló megoldások alkalmazása teszi kimagaslóvá. Ha biztosra akar menni, hívjon minket! A siker garantált!

Informatikai szaktanácsadás
Kiemelt informatikai partnerünk:
Informatikai szaktanácsadói részlegünk a modern idők kihívásai okozta problémák megoldásában hivatott segítséget nyújtani ügyfeleinknek a számítástechnika legkülönfélébb ágazataiban, illetve azok alkalmazási területein is. A TM-People International ezen részlegének szakmai hitelességét a mögöttünk álló kiemelt informatikai partnerünk, a nemzetközi szinten is elismert Jusoft Kft. garantálja.

Büszkék vagyunk:

Munkatársainkra
A TM-People International részlegeinek mindegyikében magasan képzett, tapasztalt szerbiai és magyarországi szakemberek tevékenykednek…
...akik tudásukat és tapasztalataikat latba vetve segítik partnereinket az érvényesülésben és sikeressé tételében, legyen szó akár reklám- és marketingtevékenységről, humánerőforrás-kölcsönzésről, rendezvényszervezésről vagy informatikai szaktanácsadásról. Humánerőforrás-kölcsönző részlegünk munkatársai – cégünk kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően – minden lehetséges elvárásnak eleget tesznek, sőt, esetenként partnereink legmagasabb elvárásait is felülmúlják, így például hossteseink – kiemelkedő esztétikai értékeik mellett – magas szintű idegennyelv-tudással és az egyes rendezvények profiljához igazodó szakmai felvértezettséggel is rendelkeznek, ami egyedülálló a hasonló tevékenységi körrel rendelkező cégek körében: szakértelem és odaadás – minden téren.

Partnereinkre
A TM-People International szakmai partnerei között nemzetközi szinten is elismert cégek sora áll, a legkülönfélébb profilú tevékenységi körökkel...
...akik a partneri kapcsolatok keretében cégünk segítségével kialakított arculat és marketingstratégia révén váltak még sikeresebbé, legyen szó az üzleti szféráról, a közszféráról, a média világáról vagy egyéb tevékenységi körökről. Büszkék vagyunk arra is, hogy a partnereink újra és újra minket választanak, hiszen tudják, az eredeti ötlet, a tudatos építkezés és a kreatív kivitelezés együttesen mindig eléri célját. Partnereink elégedett arca pedig az igazi siker arca – számunkra és számukra egyaránt.

Akcióinkra
A TM-People International nyereségorientált tevékenységei mellett fontos feladatának tekinti a közéleti szerepvállalást, a kulturális tevékenységek támogatását...
...elősegítve ezáltal a vajdasági magyar közösség életének tartalmasabbá tételét. Kiemelt támogatásunkat élvezi például a Zentai Magyar Kamaraszínház, és az ennek keretében működő, diákszínjátszókat tömörítő Zentai Színtársulat is, amelynek az elmúlt egy évben elért fesztiválsikerei és különféle díjai is a szakértelemről és odaadásról tesznek tanúbizonyságot – minden téren –, ami támogatásunkkal kiegészülve lehetővé teszi cégünk alapelvének megvalósulását: Együtt a sikerért!